Bujtor István halála után teljesen megváltozott az az élet, amelyet özvegye hosszú éveken át mellette épített fel. Bár már tizenhét év telt el a legendás színész elvesztése óta, Judit számára bizonyos sebek még mindig ugyanúgy sajognak, mint az első napokban. Vannak emlékek, amelyek nem halványultak el az idő múlásával, és vannak helyek, amelyekhez egyszerűen képtelen újra úgy kapcsolódni, mint régen.
A Balaton mindig különleges helyet foglalt el Bujtor István életében. Nemcsak pihenést jelentett számára, hanem szabadságot, szenvedélyt és otthont is. A vitorlázás, a tihanyi esték, a víz közelsége szinte elválaszthatatlan része volt a mindennapjainak. Özvegye azonban ma már egészen más szemmel néz ugyanarra a tájra. Judit elárulta, hogy férje halála óta egyszer sem ment bele a Balatonba. A tó látványa számára már nem a nyugalmat idézi, hanem azt az életet, amely egy pillanat alatt omlott össze körülötte.
A gyász teljesen maga alá temette. Úgy emlékszik vissza azokra az évekre, mintha megszűnt volna körülötte minden. Hosszú ideig nem tudott új célokat találni, és még a legegyszerűbb hétköznapi dolgok is nehézzé váltak számára. Három évig szinte ki sem mozdult az otthonából, mert úgy érezte, képtelen visszatérni a normális élethez. Nem tudta elképzelni, hogyan lehet tovább élni az ember nélkül, akivel az egész világát felépítette.
Bujtor István 2009-ben hunyt el, távozása pedig az egész országot megrendítette. A közönség számára örökké emlékezetes marad filmszerepei miatt, de a család számára egészen más arcát mutatta. Szenvedélyes, energikus és rendkívül erős személyiség volt, aki mindig mozgásban élt, és mindenhová magával vitte azt a különleges lendületet, amelyet annyian csodáltak benne.
Judit számára éppen ezért különösen fájdalmasak azok a helyek, amelyek közös emlékeket őriznek. A Balaton partja ma már inkább emlékezteti arra, mit veszített el, mint arra, milyen boldogok voltak együtt. Bár Tihanyba továbbra is visszajár a szabadtéri játékok miatt, lelkileg már teljesen más kapcsolat köti oda. Nem hajózik, nem fürdik a tóban, és azt mondja, valami végleg megváltozott benne.
A közös balatoni házat is eladta. Egykor úgy tervezték, hogy ott töltenek majd hosszú éveket, csendben, a víz közelében, a színház és a nyári esték világában. A ház azonban férje halála után túl nehéz emlékeket hordozott magában. Judit egy idő után már nem tudott ugyanazzal az érzéssel belépni oda, mint korábban. Minden sarok, minden tárgy a közös életüket idézte fel.
Ennek ellenére mindent megtesz azért, hogy Bujtor István öröksége tovább éljen. Ma is fontos szerepet vállal a Tihanyi Szabadtéri Játékok életében, amely férje egyik legfontosabb ügye volt. Ez számára nem csupán munka vagy feladat, hanem egyfajta kapcsolat ahhoz az emberhez, akit soha nem tudott igazán elengedni.
Rendszeresen felkeresi férje sírját is Balatonszemesen. Sokszor találkozik olyan emberekkel, akik ennyi év után is szeretettel emlékeznek vissza Bujtor Istvánra. Van, aki idézi a filmjeit, más csendesen megáll a sírnál, vagy csak néhány szót mond arról, mennyit jelentett számára a színész munkássága. Ezek a találkozások egyszerre fájdalmasak és megnyugtatóak Judit számára.
Úgy érzi, amíg az emberek emlékeznek férjére, addig valamilyen formában továbbra is jelen van közöttük. A veszteség súlya ugyan nem lett kisebb az évek alatt, de megtanulta együtt élni azzal az ürességgel, amelyet sem az idő, sem az újrakezdés nem tudott betölteni.
