Hat hónappal Kálloy Molnár Péter halála után Lestár Ágnes még mindig igyekszik újrarendezni az életét. A színművész elvesztése nemcsak érzelmileg jelentett hatalmas törést számára, hanem a mindennapok legapróbb részleteit is teljesen megváltoztatta. Most őszintén mesélt arról, hogyan telnek a napjai, és milyen emlékekbe kapaszkodik a nehezebb pillanatokban.
A kétgyermekes édesanya felidézte, hogy férjével huszonhét éven át rendkívül szoros kapcsolatban éltek. Nemcsak házastársak voltak, hanem igazi társak is, akik a hétköznapokban és a különleges pillanatokban egyaránt egymásra támaszkodhattak. Éppen ezért a hiány ma is szinte minden helyzetben érezhető.
Ágnes szerint az egyik legnagyobb kihívást jelenleg a főzés jelenti számára. Bár ez kívülről talán jelentéktelennek tűnhet, számára mégis egy olyan terület, amely állandóan emlékezteti arra, mennyire más lett az életük. Otthonában egy kis lábast és egy serpenyőt mutatott, miközben arról beszélt, hogy gyakran bizonytalan abban, mit és hogyan készítsen.
Mosolyogva jegyezte meg, hogy a lábas túl kicsinek tűnik három ember számára, a serpenyőből pedig aligha lehet levest főzni. Humorral próbálja kezelni a helyzetet, de nem titkolja, hogy sokszor tanácstalannak érzi magát. Saját bevallása szerint a tudománya ezen a ponton gyakran véget ér, ezért inkább lefőz egy kávét a kotyogósban, és megpróbál nevetni a helyzeten.
Azt is elárulta, hogy hiába gondoz fűszernövényeket nagy szeretettel, azok sem segítenek, ha valami odaég a tűzhelyen. Emiatt előfordul, hogy a nagy tervekből végül egy egyszerű zacskós leves lesz a vacsora.
Mindez különösen azért meglepő számára, mert korábban éppen férje miatt tanult meg főzni. Amikor Kálloy Molnár Péter beteg lett, Ágnes mindent megtett azért, hogy friss, házi készítésű ételekkel gondoskodjon róla. A konyha akkor a szeretet egyik legfontosabb kifejezési formájává vált az életükben.
Kapcsolatuk azonban nemcsak a közös mindennapok miatt volt különleges. Ágnes arról is beszélt, hogy szerelmük történetében a számmisztika is fontos szerepet kapott. A számok világa végigkísérte kapcsolatukat, és több olyan egybeesést is tapasztaltak, amelyeket különleges jelként éltek meg.
A házaspárnak egy másik közös szenvedélye is volt. Szabadidejükben porcelánbabákat gyűjtöttek, és gyakran együtt foglalkoztak a régi darabok javításával. Ezek az órák ma már felbecsülhetetlen értékű emlékekké váltak az özvegy számára, hiszen minden egyes tárgy közös történeteket idéz fel.
Bár a gyász továbbra is része a mindennapjainak, Lestár Ágnes igyekszik előre tekinteni. A közösen megélt évek, a család ereje és a szeretettel őrzött emlékek segítik abban, hogy napról napra megtalálja az egyensúlyt. Fél év elteltével is világosan érzi, hogy férje hiánya pótolhatatlan, ugyanakkor azok a pillanatok, amelyeket együtt éltek át, örökre vele maradnak.
