Június 10-én ünnepelte volna 99. születésnapját Márkus László, a magyar színjátszás egyik legnagyobb alakja, akinek neve évtizedekkel a halála után is ugyanolyan tisztelettel hangzik el, mint pályafutása csúcsán. Különleges tehetsége, egyedi humora és felejthetetlen alakításai örökre beírták őt a magyar kultúra történetébe.
A Kossuth-díjas és háromszoros Jászai Mari-díjas művész pályája során számtalan emlékezetes szerepet formált meg. Olyan alkotásokban nyújtott maradandót, mint a Két félidő a pokolban, a Régi idők focija vagy Az ötödik pecsét. Kollégái szerint nem egyszerűen színész volt, hanem valódi jelenség, aki minden szerepébe teljes szívvel és lélekkel vetette bele magát.
A színpad jelentette számára az életet. Magánéletéről ritkán beszélt, a figyelem középpontjába mindig a munkáját helyezte. Azok, akik közelről ismerték, rendkívül igényes, maximalista emberként emlékeznek rá, aki soha nem elégedett meg a félmegoldásokkal. Mindig a legjobbat akarta kihozni önmagából és a körülötte dolgozókból is.
Életének egyik legnehezebb időszaka akkor kezdődött, amikor a hetvenes évek közepén leukémiát diagnosztizáltak nála. A betegséggel hosszú éveken át harcolt, ám erről alig beszélt nyilvánosan. Nem akarta, hogy sajnálják vagy másként kezeljék. Tovább dolgozott, fellépett és játszott, mintha semmi sem változott volna, miközben csendben viselte a rá nehezedő terheket.
Gálvölgyi János évekkel később is megrendülve idézte fel azokat a pillanatokat. Elmondása szerint belépett az öltözőbe, ahol Márkus László egy kanapén ült. Röviddel később rosszul lett, majd összeesett. A jelenlévők azonnal a segítségére siettek. Az ügyeletes orvos és a kollégák mindent megtettek azért, hogy megmentsék, miközben a mentők is gyorsan megérkeztek a helyszínre.
A színész vallomása szerint azok a percek örökre beleégtek az emlékezetébe. Úgy érezte, hogy Márkus László már a karjaiban halt meg. Az emlék azóta sem halványult el benne, hiába telt el közel négy évtized. A tragédia nemcsak a barátokat és kollégákat rázta meg, hanem az egész országot is, hiszen egy kivételes művészt veszített el Magyarország.
Bodrogi Gyula szintén felidézte a történteket. Elmondása szerint a jelenlévők először azt hitték, hogy Márkus László talán tréfálkozik. Sajátos humora és váratlan megoldásai miatt ez akkor egy pillanatig még elképzelhetőnek tűnt. Hamar kiderült azonban, hogy a helyzet sokkal komolyabb annál, mint azt bárki gondolta volna.
A döbbenet perceiben mindenki reménykedett, hogy sikerül megmenteni őt. A kollégák tehetetlenül figyelték az eseményeket, miközben egyre világosabbá vált, hogy nagy a baj. A remény végül szertefoszlott, és a magyar színházi világ egy pótolhatatlan művésztől búcsúzott.
Márkus László mindössze 58 éves volt, amikor elhunyt. Rövidre szabott élete ellenére olyan örökséget hagyott maga után, amely ma is él. Filmjei, színházi alakításai és legendás személyisége továbbra is részei a magyar kultúrának. Azok számára pedig, akik ismerték és együtt dolgoztak vele, nemcsak kivételes színész maradt, hanem egy felejthetetlen ember is, akinek emléke az idő múlásával sem halványul.
